Rákay Philip Márki-Zay vételi szándékáról: Nem szoktam futóbolondokkal üzletelni
Egyúttal arra kérte a hódmezővásárhelyi polgármestert, ne hívja Kálmánnak, mert az ő neve hivatalosan is Rákay Philip.
Egyúttal arra kérte a hódmezővásárhelyi polgármestert, ne hívja Kálmánnak, mert az ő neve hivatalosan is Rákay Philip.
Szerinte most Rákay bebizonyíthatja, hogy nem Lázár egyszerű strómanjaként került médiatulajdonosi szerepbe, ha annak adja el a tulajdonrészét, aki a legtöbbet kínálja érte.
Több száz megabájtnyi adatot és körülbelül 1500 oldalnyi dokumentumot foglaltak le.
Kovács Pál korábban az egyik önkormányzati céget vezette.
Somos András utólag azt mondta, "hibásan jogászkodott". Az ATV elhatárolódik és szankcionál.
A volt miniszterelnök-jelölt pártjának listájára Mellár Tamás országgyűlési képviselő is felkerült.
Miért most, a NER 14. évében vetődik fel a politikai kultúraváltás üzenete – és miért kell ehhez egy sokadik párt? Közéleti podcastunkban Vona Gábort és Márki-Zay Pétert kérdeztük arról, hogy valójában harmadik frontot nyitnak-e a belpolitikában, hogyan tervezik megszólítani a fiatalokat és a jobboldaliakat, mennyire hiteles a politikai újrakezdésük, és hogyan terveznek országos hálózatot építeni, ami csak a Fidesznek van Magyarországon.
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere elfogadná a közlekedési miniszter javaslatát a tarifaközösségre, bár ezt Lázár Budapesten kívül másnak nem ajánlotta fel konkrétan.
Komolyan gondolja Lázár János, hogy 22 év után nem méreti meg magát egyéni jelöltként csongrád-csanádi választókerületében – mondják az őt ismerők. De mi állhat a váratlan és meglepő döntés mögött? Politikai nyilatkozatai vagy miniszteri döntései megharagíthattak valakit? Ha Lázár valóban két-három lépéssel mindig előre tervez, okozhat még meglepetést – Hódmezővásárhelynek és a Fidesznek is.
Lázár János 2026-ban egyéni jelöltként már nem fog indulni a választásokon, Hódmezővásárhely polgármestere pedig hosszú kommentben fakadt ki ellene. Márki-Zay azt kérte Lázártól, hogy ha nem indul el, akkor legalább ne akadályozza Hódmezővásárhelyt.
A közlekedési miniszter szerint hitvány emberek is keveredtek a Fideszbe.
Márki-Zay Péter pártja jelentkezik az Európai Néppártba, ahonnan azonban a KDNP távol tarthatja. A hódmezővásárhelyi polgármester Brüsszelben uniós pénzekről is tárgyalt.
Lassan rutinná válik a DK-Momentum-LMP adok-kapok. Hét hónapra vagyunk az önkormányzati választásoktól.
A parlamenti választás kudarca ellenére Márki-Zay Miskolcon ismét előválasztást szeretne.
Ősbölények, új seprűk, balhésok és feltörekvők – ebbe a négy csoportba oszthatók az ellenzéki polgármesterek, akik változó eséllyel, de korántsem reménytelenül futnak neki a jövő évi megmérettetésnek. A kormánypárti vezetésű településeken is mutatkoznak repedések, kérdés, hogy ezeket sikerül-e kihasználni.
A miniszter szerint nem lehet arra bízni egy város vezetését, aki úgy gondolja, két férfi nevelhet egy gyereket.
A hódmezővásárhelyi polgármester jelezte, hogy pénteken Gulyás Gergely miniszterrel beszélget, ki tudja, mi lesz annak a vége.
A Hír Tv YouTube-csatornáján már nem elérhető a videó.
Molnár Zsolt egy csomó kérdésben egyetért a Fidesszel, Tusványosra nem érti, miért ne ment volna, Gyurcsányék mindenért a Fideszt támadó kommunikációját pedig zsákutcának tartja.
A Márki-Zay Péter MMM-mozgalmához érkezett amerikai adományok felhasználásáról szóló jelentés többször is említi Bajnai Gordont. A volt kormányfő úgy reagált: “a titkosszolgálatinak mondott politikai célú jelentés számos, lényeges állítása hamis”.